Rémesen rozsdás régi emlék
Kéretlen égeti szemem elé képét
Kitörölni, tudom, sosem fogom
De ha rá gondolok, összeszorul gyomrom
Gaz voltam, a legmocskosabb
Összetörtem és eldobtam, Ki a legfontosabb
Akárhogy nézem, nincs rá mentségem
Örökre cipelem, saját keresztségem
Megváltás, feloldozás, a vágyott álom
Ezt a kínt, senkinek sem kívánom...
Rémes álmomból izzadtan ébredek
Kezeimbe féktelen dühöt képzelek
Didergek és remegek az idegtől
Fejedet elválasztanám a gerinctől
Gerinc ez? Inkább korhadt karó
Helyfoglaláson kívűl semmire se jó
Nem érdemled meg, a levegőt mit veszel
Már a szívdobbanásoddal is csak kárt teszel
Nem orrolok rád, határtalan gyűlöllek
Gonosz átkaimmal a pokol fenekére bűvöllek
Ujjaim közt a lerágott nyakad érzem
Megsebezted szívem, de már nem vérzem
Most ideig óráig nyugtod meghagyom
Érezd magad nyeregbe, nem bánom
Majd hirtelen a semmiből lesújt rád haragom
S minden úgy történik, ahogy én akarom
Testem Tiéd mellett suhan az idő végtelenjében
Elmém elméddel szárnyal önfeledt békében
Mámoros öröm, mit egymásnak nyújtunk
Puhán csókol ajkunk, mikor összebújunk
Útján e Világnak karodban biztonságra leltem
Szívem Oltalma Szíved, Egyetlen Szerelmem!
